Ha saját kezűleg szeretnénk elejét venni a lakásfelújításnak, akkor mindenképp el kell sajátítanunk a glettelés tudományát valamilyen szinten. Persze, az elszántabbak esetében a glettelés menete tökéletesre is fejleszthető.
Sok mindentől függ a glettelés menete
Például attól, hogy milyen felületet szeretnénk kijavítani a festés előtt, illetve attól, hogy mekkora mértékű javításra van szükség. Nem mindegy, hogy a glett milyen tulajdonságokkal rendelkezik. A mélyebb repedések eltűntetéséhez tömítő glettet kell használni, a kisebb felületi egyenetlenségek pedig simító glettel javíthatóak. Megint más a helyzet a gipszkarton hézagolása során, amihez az ehhez kifejlesztett hézagolóanyagra van szükség. A gipszkartonon keletkezett lyukakat szintén ezzel az anyaggal tüntethetjük el, de a csavarfejek révén keletkezett mélyedéseket szintén.
Ha sikerült kiválasztani a glettet, akkor szükség lesz még takarófóliára, amivel beboríthatóak azok a részek, amiket szeretnénk a portól és a glettől megóvni. A TENNO és TARGET takaróponyvák kitűnő választásnak számítanak, mert megfelelő védelmet biztosítanak a por és a piszok ellen.
Védik a letakart berendezési tárgyakat, bútorokat a sérülésektől. A megfelelő méretben az ajtónyilás letakarására is alkalmasak.
Természetesen egy vízvételi helyről is gondoskodnunk kell, illetve nagyobb vödörre is szükség lesz, amiben kikeverjük az agyagot. Kisebb mennyiség esetén használhatunk egy STAN SWISS 2K kőműveskanalat is az anyag kikeveréséhez. Minőségi szerszámmal könnyebb a glettelés menete. A STAN 2K SWISS szerszámok nemesacélból készültek és ergonomikus kialakítással rendelkező kétkomponensű markolattal lettek ellátva. Ez könnyeb és kényelmesebb kezelhetőséget tesz lehetővé, jelentősen leegyszerűsítve ezzel a munkálatokat, többek között a glettelés menetét is. Az egyenletes végeredmény érdekében ne feledkezzünk meg a csiszolóvászon és a kézi csiszoló beszerzéséről sem!
Ha már megvan minden eszköz és az anyagot is beszereztük, akkor mitől függhet még a glettelés menete? Természetesen attól, hogy mennyire áll rá a kezünk. Egy kis gyakorlással elég szép eredményt érhetünk el. Mielőtt hozzáfognánk az anyag kikeveréséhez, tisztítsuk meg a falat, különösen akkor, ha tapéta volt rajta!
A glettelés menete során fontos a keverés
Nagyobb mennyiség esetén használjunk fúrógépbe befogatható keverőszárat. A SPIN PM keverőszár egyaránt alkalmas a sűrű és hígabb anyagok keveréséhez. Arra kiemelten figyeljünk, hogy mindig a glettet keverjük a vízbe és nem fordítva. A túl sűrű anyag hamar ránk szárad, a túl híg pedig megfolyik. Ne keverjünk ki egyszerre túl sokat, mert az végül a kukában fog kikötni. Az EASY MIX 30 keverőgéppel alacsony fordulatszámmal csomómentesre keverjük az anyagot, amíg vajszerű állagot kapunk.
Művészi szintre emelhető a glettvas használata
Ez a glettelés menetének a legfontosabb része. A STAN PLANO 2K glettvassal nem foghatunk mellé. Ideális választás kezdőknek és profi szakembereknek. Anyaghasználat és kialakítás tekintetében, a prémium kategóriába tartozó termékek csoportját gyarapítja. Kisebb falfelület javításakor elég a glettvasra egy kis adag glettet tenni, majd ezt a spaklival felkenhetjük a falra, amit ezután egyenletesen eloszlatunk. Nagyobb felülethez a glettet egyenesen a falra kenhetjük, amit ezután egyenletesen el kell dolgoznunk, a minőségi STAN PLANO 2K glettvas segítségével. Azért, hogy egyenletes éleket kapjunk, használjunk fém élvédőket, majd ezeket dolgozzuk be anyaggal. Amennyiben egyenesen a vakolatra visszük fel a glettet, akkor 2 rétegre lesz szükség. A második réteg felvitele előtt várnunk kell 24 órát.
A glettelés házilag is elsajátítható, miután sikerül kitapasztalni a glettvas használatát. A glettvasra helyezett anyagot 20-30 fokos szögben vigyük fel a falra, olyan mennyiségben, amit a fal hibái megkövetelnek. Ezután a sima felület elérése érdekében húzzuk vissza a glettet a spaklira, így a tiszta glettelővel lehúzhatjuk a falról a felesleget. Ezt ismételgetve egyenletesen szétteríthetjük az anyagot a falon a megfelelő vastagságban. A nagyobb hibákat több rétegben javítsuk!
A piszkos munkát is el kell végeznie valakinek
Ez nem más, mint a csiszolás. Kézi csiszoláshoz a kényelmes és hatékony munkavégzés érdekében érdemes VELCROPAD kézi csiszolót használni, amihez tépőzár segítségével rögzíthető a VELCUT csiszolópapír. Akármilyen profira csiszoljuk a tudományunkat a glettelést illetően, mindig fog maradni némi glett-sorja. A csiszolóanyag egy idő után elkopik, eltömődik, ezért a hatékonyság érdekében cserélni kell.
Nagyjából ebből áll a glettelés menete általános körülmények között. Ebből következik, hogy a glettelés házilag is elsajátítható némi gyakorlással. Senki ne várjon első alkalommal tükörsima felületet, viszont a munka végén, a fent említett lépéseket betartva, esztétikus végeredménnyel büszkélkedhetünk.