Ecset és henger tisztítás-így spórolj a festési munkák után!

Bizonyára mindenkinek ismerős a helyzet amikor a festési munkálatok végeztével már csak az ecsetek megfelelő elmosása és tárolása van hátra. Ez egy kifejezetten fontos feladat, ugyanakkor nagyon sokan nem szentelnek megfelelő figyelmet a szerszámok tisztításra és tárolására. Pedig a szakemberek jól tudják, hogy a tisztítással és karbantartással egy-egy ecset élettartama többszörösére növelhető, ami nem csak jó érzéssel tölti el az embert, de anyagilag is kifizetődő.

 

Éppen ezért a mostani cikkünkben összeszedtük azokat a praktikákat, amelyek egyszerű, mégis tökéletes megoldást nyújtanak az ecsetek szakszerű tisztítására.

Először is nagyon fontos előre tudnunk, hogy az adott ecset mikor lesz legközelebb használva. Egy napokon, vagy akár egy héten át tartó munka során ugyanis nincs szükség arra, hogy az ecseteket minden nap szakszerűen elmossuk. Ha a munkanap végeztével az ecsetek légzáró tasakba kerülnek, vagy nejlon zacskóba vannak csomagolva, másnap reggel ismét gond nélkül használhatjuk majd őket, bármiféle károsodás, száradás nélkül. Nem kell tartanunk sem az ecseten lévő festék állagának romlásától, sem attól, hogy a következő munkanapon egy kővé dermedt ecsettel kellene kezdjük a munkát.

Természetesen nem mindegy, hogy milyen felületkezelő anyagot vagy festéket használunk a festés során.

Egy általános diszperziós festék esetén a vízen és egy festékes vödrön kívül gyakorlatilag szinte semmi másra nem lesz szükség.

A diszperziós festék felvitele az esetek többségében hengerel történik. Ugyanakkor a hengerek nagy felületük miatt meglehetősen sok festéket szívnak magukba, így a mosásuk is több időt vehet igénybe. Sokan ott rontják el a folyamatot, amikor a hengereket csap alá helyezik és folyamatos vízsugárral tisztítják, holott sokkal egyszerűbb és gyorsabb megoldás a hengert egy-két órára beáztatni, majd pedig utána még egyszer átmosni. Nem beszélve arról, hogy a festéket nem szabadna követlenül a lefolyóba juttatni.

Az áztatáshoz javasoljuk a tisztára mosott festékes vödröt, ami ha praktikus kialakítású, akár több hengert is egyszerre elhelyezhetünk benne. Kínálatunkban ilyen termék a NIMBA LAY vödör, ami kivehető belső festéktárolójának köszönhetően könnyedén tisztítható, négyszögletes kialakítása miatt pedig gyakorlatilag minden hengertípussal tökéletesen kompatibilis.  

tisztítás

https://www.schuller.eu/hu/p/nimba-lay

Mindenekelőtt azonban fontos, hogy a lehető legtöbb festéket eltávolítsuk a henger felszínéről. Ehhez a kínálatunkban található célszerszám ideális társ lehet. A KAI VARIO multifunkciós spatula kiváló eszköz a festék eltávolítására, de a „festék henger lehúzó” funkcióján kívül, sok egyéb feladatot is ellát a különféle munkafolyamatok során.

https://www.schuller.eu/hu/p/kai-vario

Természetesen a hengerekben még így is nagyon sok esetben maradnak festékmaradványok. Ezek nem jelentenek okvetlenül nagy veszélyt, ugyanakkor a következő használat előtt fontos ezeket az apró festék szemcséket is kirázni a hengerből, így elkerülve azt, hogy a tiszta festékbe más színű festék szemcséi, vagy egyéb idegen anyagok kerüljenek.

A vízbázisú festékekkel esetén az áztatási idő fél-egy óra is lehet ugyanakkor, ha olyan festék kerül felhasználásra ami kizárólag oldószerrel távolítható el, érdemes az áztatási időt némileg kitolni. Fontos, hogy az áztatás utáni mosás is alapos legyen, mivel a festékmaradványok nagyon könnyedén a sörték közé száradnak.

Tipp: Az ecset oldószeres tisztítását követően a használt oldószer sok esetben a szeméttárolóban köt ki, ugyanakkor nagyon sokan nem tudják, hogy az oldószer több alkalommal is felhasználható. Miután az ecsetek tisztítása megtörtént, érdemes megvárni míg az oldószeres üvegben a festék leülepedik az üveg aljára. Ezt követően az oldószer átönthető egy másik tárolásra szolgáló üvegbe, így a következő felhasználáskor ismét jó szolgálatot fog majd tenni. Ennek természetesen feltétele az, hogy a következő tisztításkor is kizárólag olyan színű festék legyen feloldva, ami a korábbi tisztításnál is. 

Összegezve tehát a lépéseket:

  1. A lehető legtöbb festék eltávolítása a hengerről, ecsetről.
  2. Áztatás (1-2 óra, függően a festék jellegétől)
  3. Alapos öblítés
  4. Szárítás és tárolás.
  5. A használt oldószer tárolása.

Ha további tippekre és praktikákra is kíváncsi vagy inspirálódj oldalunkon!

tisztítás

Termék portfólió

"Falfelületek előkészítése" címke, ami továbbít a megfelelő gyűjtő oldalra
"Faanyagok előkészítése" címke, ami továbbít a megfelelő gyűjtő oldalra
Legyél az elsők között

akik megkapják a legfrissebb DIY tippeket és tanácsokat! Szakértőnk segít felfedezni a festés művészetének minden rezdülését.