Február végén került megrendezésre az idei WorldSkills válogatóverseny – amely egyben a világbajnokság előválogatóversenye is. A versenyen a tavalyi évhez hasonlóan egy általunk támogatott diák, Czimmer Bálint is indult.
WorldSkills, avagy a szakmák olimpiája
Magyarország 2006 óta tagja a WorldSkills világszervezetnek, ami gyakorlatilag felkarolja a különböző szakmák ifjú tehetségeit. A WorldSkills Hungary program keretében 24 különböző szakmából jelentkezhetnek versenyezni a fiatal szakemberek, valamint két nemzetközi versenysorozatban is megmérettethetik tudásukat. Az a tanuló, aki saját kategóriáján belül az országos válogatót megnyeri, az a WorldSkills és EuroSkills versenyeken is képviselheti hazánkat.
Felkészülés & verseny
A fiatal tehetségek közül Czimmer Bálint felkészülését a versenyre ismét szakértőnk, Battyányi József segítette. Az alábbi képek ízelítőt egy kis adnak arról a precíz fókuszáltságról, amelyet a versenyzők tanúsítottak.
Eközben a színfalak mögött…
Amíg a diákok a WorldSkills világverseny selejtezőjén a feladatok megoldásán dolgoztak, addig kísérőik szakmai látogatáson vettek részt a Schuller Eh’klar telephelyén.
Örömhírek
Nagy örömhír, hogy Bálint fogja képviselni Magyarországot a szeptemberben esedékes GDANSZKI nemzetközi versenyen.
Ráadásul testvérével, Czimmer Zoltánnal – aki szintén részt vett és 3. helyezést ért el a WordSkills valógatóversenyén – lehetőséget kaptak arra, hogy az áprilisi Szakma Sztár fesztiválon Budapesten, bemutatót tartsanak.
Mi már nagyon várjuk ezeket az eseményeket és lelkesen invitálunk mindenkit, hogy továbbra is kísérje figyelemmel a fiatal tehetségek útját.