Interjú egy 30 éve velünk dolgozó kollégával – Ibolyával

Boliné Bódis Ibolyát sokan ismerik és szeretik, a neve a Schuller csapatban igazi fogalommá vált.
Szerettük volna tudni hogyan indult pályafutása a cégnél, mi mindent élt meg, és hogyan látja a múltat, a jelent, és a jövőt. 
Megkérdeztük, és nagy örömmel vettük válaszait.

Milyen pozícióban dolgoztál és milyen feladatokat láttál el nap, mint nap?

A 30 évvel ezelőtt induló vállalkozásnak az első képviselője lettem, aki kifejezetten a cég termékeinek az értékesítésével foglalkozhatott. Nem volt még kiépített vevőkör. Új ismeretségek kötése lett a feladatom a számomra is új termékek megismertetetésével Baranya, Tolna, Somogy megye területén.

Nap mint nap be volt osztva az időm, hogy a három megyében lévő szakipari boltokba eljussak, kapcsolatot alakítsak és azóta is tartsak fönn a már meglévő és a leendő vevőinkkel.

Nyitott volt a piac a termékeink bevezetésére.

Milyen értékeket képvisel a Schuller? Hogyan jelenik meg a cégkultúra a mindennapi munkában?

A Schuller a kezdetektől fogva piacvezető helyen áll a festőszerszámok forgalmazásában. Köszönhető ez annak, hogy a bő választékot folyamatosan tudjuk biztosítani partnereinknek.

Szinte 99%-os a termékeink kiszolgálási aránya, ami köszönhető a jól átgondolt szervezésnek, a megfelelő anyagi háttér kiépítésének, a raktári dolgozók pontos kiszolgálásának, az adminisztráció precíz kezelésének és nem utolsó sorban a kiváló beszerzői munkának.

Olyan vállalkozás vagyunk, melynek nem Budapesten van a központja. Pécsről látjuk el az egész ország festő-, burkoló., kőművesszerszám igényét minőségi termékeinkkel.

Szeretik és keresik a Schuller emblémával ellátott termékeinket a szakemberek és a lakosság is. Köszönhető a partnereinkkel való folyamatos kapcsolattartásnak, a jó minőségű termékeinkkel való megismertetésnek.

Schuller

Visszatekintve a hosszú karrieredre a cégnél, mi az az egyik emlékezetes pillanat vagy projekt, amire a legbüszkébb vagy, és miért?

Visszagondolva több emlékezetes pillanat is van számomra, talán az egyik ilyen, amikor az első rendelést vettem föl Tamásiban a Kopka Áfész Forrás Áruházában a bolt vezetőjétől, akit akkor láttam és ismertem meg. Jó érzés volt, hogy értékelik az igyekezetem, nyitottak voltak a termékkörünk vásárlására és forgalmazására. Mint mondtam, akkor még nem volt kiépített vevőkörünk, nekünk képviselőknek kellett kialakítani, fölépíteni azt.Új ismeretségeket kötve a számomra is új termékek és partnerek segítségével a közös cél és érdekek mentén.

Nagy boldogság volt az első fölvett rendelésem. Meg is jutalmaztam magam egy ebéddel. Amúgy nem szoktam ebédelni, sajnálom rá az időt, hiszen behatárolt minden nap, hogy az adott útvonalat végig tudjam dolgozni.

Változott-e, és ha igen, hogyan a munkakörnyezet és a munkakultúra az évek során a Te szemszögedből?

Visszatekintve az első Schulleres éveimre, ami fölfedező út volt számomra, nem csak a helyismeretem bővült az évek során, hanem fölfedeztem egy lehetőséget, – az emberekkel való kapcsolattartás szépségét.

Milyen kihívásokkal találtad magad szemben a karriered során, és hogyan sikerült ezeket megoldanod?

Ez a munkakör egy örökös pörgés, harc az idővel, hogy mindig időben eljuss a naponta kijelölt útvonalon, az adott úticélnak kijelölt boltokban lévő partnereidhez, akikkel már nemcsak a munkakapcsolat köt össze, hanem az évek során kialakult barátság.

Szeretek velük együtt dolgozni, hálás vagyok a közös munkában töltött évekért.

Persze nem volt mindig egyszerű a feladat, hiszen jöttek a konkurens cégek, akik az általunk kitaposott utat már készen kapták, hiszen adva volt a vevőkör, amiket mi fölépítettünk.

Ők is kínálták a saját termékeiket versenyhelyzetet generálva.

A piac már csak ilyen, de a vevő dönti el, hogy melyik termék a számára megfelelő. Szép időszak volt ez a 30 év.

Az első festőmester találkozó kihívás volt számomra, hiszen ilyen helyzet elé még nem kerültem, de szükséges volt, hogy egyre tágabb ismeretséget szerezzünk a termékeinknek a piacon. Szekszárdon termékbemutatóval egybekötött előadást kellett tartanom a meghívott festőmestereknek az általunk forgalmazott termékekről. Nőként a férfi szakembereknek a szakmájukhoz kapcsolódó termékekről beszélni igazi kihívás volt. Aztán jöttek a szakiskolai bemutató előadások, ahol a gyerekekkel ismertettem meg a cégünket és a termékköreinket.

Régebben minden év elején a Budapesti Műszaki Egyetemen megrendezett Color szakmai napok igazi kihívás és kaland volt, ahova mi hívtuk meg a partnereinket, festőket, szakiskolásokat. Egy – egy ilyen alkalom igazán csapatépítő munka volt, hiszen összehozott bennünket, az ország különböző területén dolgozó képviselőket a közös munka és cél.

Milyen tanácsokat adnál a fiatalabb generációnak, akik most lépnek be a céghez, és kezdik el a karrierjüket?

A fiatal generációnak adva van az általunk kitaposott út. A nehézség az új és újabb feladatokban van, hogy miként lehet tovább növelni a forgalmunkat.

Az vállaljon ilyen munkát, aki szereti az embereket, türelemmel és alázattal tudja végezni naponta a munkáját akár km-ről km-re, boltról boltra látogatva, nagy kitartással. Ne nézze az óráját, hogy mikor lesz vége már a munkaidőnek. Az emberi kapcsolatok a legértékesebbek mindenek fölött.

A mi cégünk azért ilyen sikeres, mert a jó emberi kapcsolatokra épül. Tiszta, érthető tervek, elvárások jellemzik. Ezért sikerült elérnünk az elérhetetlennek látszó célokat is.

Hogyan alakultak a kapcsolataid a kollégáiddal és a vezetőséggel az évek során, és milyen szerepet játszott ez a sikeredben?

A kollégáim között vannak hozzám hasonló „régi motorosok”, akik mellett ott van már az utánpótlás. A fiatalok pedig, keményen állják a sarat, tele lendülettel. Ugyan ritkán találkozunk, de a közös cél, feladat összeköt bennünket. Szerintem tiszta szívű, segítőkész, szorgalmas kis csapat.

Mi volt az egyik legfontosabb dolog, amit tanultál eltöltött éveid alatt?

Cégünk ez alatt a 30 év alatt a festék és szerszám piacon stabil háttérrel rendelkező, több milliárdos vállalkozássá nőtte magát. Örülök, hogy részese lehettem ennek a nagy vállalkozásnak.

Ez alatt az idő alatt alatt tanultam egy újabb szakmát. Azt, amit az egyetemen oktatnak a tanárok az csupán alap volt ahhoz, amit ezalatt a 30 év alatt a képviselői munkám során módom volt megtanulni és megszeretni.

Most, hogy elmúlt mögöttem ez a pár munkával töltött év, úgy gondolom ideje átadnom a feladatot az utódomnak, aki fiatal, lendületes, okos, kitartó, csupa szív, teherbíró emberré vált az évek során. Az övé a jövő és én pihenhetek egy kicsit. Élvezni szeretnék magam körül minden szépet, ami még rám vár. Persze ha szükséges, szívesen besegítek, ha igény van a munkámra.

Köszönettel tartozom ezért a cég megalapítójának és vezetőjének. Kívánok minden csapattársamnak további hasonló sikeres 30 évet az elkövetkezendő időkre.

Szeretettel: Boliné Bódis Ibolya

Megosztás

Legyél az elsők között

akik megkapják a legfrissebb DIY tippeket és tanácsokat! Szakértőnk segít felfedezni a festés művészetének minden rezdülését.